A Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye székhelyén első alkalommal szerveztek Filmes napot. 

A rendezvényre a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület által 2023. november 7-9. között megrendezésre került 9. Magyar Speciális Filmfesztivál kapcsán került sor, ahol Kulcsár Bálint Boldizsár a Kikelet Otthon lakójának munkáját a szakmai zsűri oklevéllel jutalmazta. A díjátadón Bálintnak az elismerést nem állt módjában átvenni, ezért Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület alapító elnöke és a Magyar Speciális Filmfesztivál főszervezője személyesen adta át számára a díjat. 

 Kulcsár Bálint Boldizsár és Fábián Gábor

A vendégeket Vizlendvai-Balassa Evelin Katinka intézményvezető köszöntötte, aki elmondta, hogy nagy öröm számára a rendezvény megvalósulása, és megköszönte, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívást. 

A Filmes Napot Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy véleménye szerint a lényeg magának az alkotásnak a folyamata, amely összehozza az alkotókat, továbbá köszönetét fejezte ki a szervezők munkájáért.

Zimborás Béla kirendeltség igazgató

Fábián Gábor beszédét Hamvas Béla gondolataival kezdte: „A fény, csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle”. Hangsúlyozta, hogy az egyesület legfőbb mozgatója a fogyatékossággal élők munkájának, az ötlettől a bemutatásig, konferenciákkal, filmes napokkal, filmszemlékkel és filmfesztivállal való támogatása. A filmes élet Magyarszerdahelyen nagy múltra tekint vissza, hiszen az egyesület rendezvényein, fesztiváljain rendszeresen jelen vannak az intézmény filmes pályázatai. 

A programon a Kilátó Szolgáltató Központ a dolgozói és ellátottjai által készített süteményekkel és az igazi mozi hangulatot megidézve, popcornnal várta az intézmény több telephelyéről is érkező ellátottakat és dolgozókat.

Filmvetítés

A rendezvény a Nino bárkája című film megtekintésével zárult.

Vetített filmek:

  1. Rózsa Útja
    A Kőszegi filmes napon készítette a Magyarszerdahelyi filmes csoport 2023-ban 0:03:00
    A történet az önzetlenségről, a segítésről és a szeretetről és arról, hogy milyen pozitív hatásai vannak a jó dolgoknak.
  2. Water, wind, dust and bread (Víz, szél, por és kenyér) 
    Direktid by Mahdi Zamanpoor Kiasari, Islamic Republic of Iran 0:26:10
    Dokumentumfilm egy 11 éves fiú és egy 8 éves kislány életéről, akik egy távoli határvidéken élnek és nehéz körülmények között küzdenek a megélhetésért.
    Díj: Arcaink nagydíj és a Színház- és Filmművészeti Egyetemdíja, a 9. Magyar Speciális Filmfesztivál 2023.
  3. Menni kéne
    Készítette Magyarszerdahelyi filmes csoport, Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye, Magyarszerdahely 0:04:25
    Attila és István segítőjükkel, Gabival a vágyódásról, a barátságról készítette filmjét, egészen kiemelkedő technikai kivitelezéssel. Az alkotás két fiú barátságán keresztül érzékenyen mutatja be az elvágyódást és az abból adódó vívódást, majd a döntést, ami végül elvezet a lépésekhez.
    Díj: Álmodtam egyet… Zsirai Speciális Filmszemle, kategória fődíj
  4. Ballada a három patkányról
    Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas vármegye Szentgotthárd 0:02:30
    Heltai Jenő verse nyomán készült gyurma animációs film.
    Díj: Aranyszárny nagydíj, 9. Magyar Speciális Filmfesztivál, 2023.
  5. Meglepetés
    Készült a speciális forgatókönyvíró pályázaton nyert forgatókönyv alapján, Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye, Magyarszerdahely 2023.0:05:45
  6. Még 5 perc
    Készítette Gömbös Olivér, segítő: Gömbösné Hideg Viktória Budakalász 
    Olivér egy autista kisfiú, aki a filmet eszközként használja, hogy megmutassa számára milyen is a világ.
    Díj: a Színház- és Filmművészeti Egyetem díja, valamint Különdíj, 8. Magyar Speciális Filmfesztivál 2022.
  7. Élet Magyarszerdahelyen
    Készítette Kulcsár Bálint Boldizsár 0:03:52
    A Magyarszerdahelyi otthon életének rövid bemutatása.
    Díj: A szakmai zsűri elismerő oklevélben részesítette, 9. Magyar Speciális Filmfesztivál, 2023.
  8. Dinner for six (Vacsora hat főre)
    Directed by Emily Kranking, United States 0:06:25
    Egy túlaggódó család abszurd módon kémkedik fogyatékos lányuk első randevúja után. A romantikus komédiákat és Disney-csatorna sitcom-jait ujra gondolva, amelyeken Emily felnőtt, az első randevú eltúlzott változatás meséli el.
  9. The Involved Inclusion
    Készült az Erasmus program keretei között, 2023,  Sangiorgio,Italy 0:05:00
    A dokumentumfilm az Erasmus ifjúsági csereprogramon részt vett fiatalok tapasztalatait foglalja össze.
  10. Mosoly
    Készítette Speciális filmes csoport Vas Megyei ÉFOÉSZ, Szombathely 0:02:35
    Film az elfogadásról és a barátságról.
    Díj: Különdíj a kreatív csoportmunkáért, 4. Magyar Speciális Független Filmszemle, 2018
    3. helyezet, Tiszántúli Speciális Filmszemle, 2019
  11. Őszi kisfilm
    Készítette Magyarszerdahelyi filmes csoport, Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye, Magyarszerdahely, 2023. 0:03:30
    A csoport az elmúlást és az ősz nyugalmas hangulatát szerette volna megmutatni színekkel és fényekkel.
  12. Az erdő védelmezője
    Segítő kézzel a fogyatékosokért alapítvány, Bánhalma 0:02:25
    Ez az animációs film egy törpéről szól, aki az erdőben lakik és félti az erdőt. Egyedül már kevés ahhoz, hogy megóvja, ezért egy angyal segít neki társat találni. 
    Díj: A Filmfesztivál nagydíjai, 9. Magyar Speciális Filmfesztivál, 2023

 

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmszivarvanyotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.